2012. március 2-én a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában 1:02:25-től a sajtószabadság magyarországi helyzetéről beszélgetett Pindroch Tamás (Magyar Hírlap) és Horváth Gábor (Népszabadság), annak apropóján, hogy — mint arról a Cenzúraregiszter is beszámolt — a héten korábban európai uniós fórumokon megint napirendre került ez a kérdés. A két vendég részt vett az európai parlament médiaügyi munkacsoportjának meghallgatásán — ahol csak a Népszabadság munkatársa kapott szót —, a műsorban pedig arról vitázott egymással, hogy van-e sajtószabadság Magyarországon.
A mintegy hét perces beszélgetés során Pindroch az egész uniós meghallgatási eljárást „felháborítónak” nevezte, mondván, hogy arra csak „ellenzéki médiumokat” hívtak meg. Úgy vélekedett, a Népszabadság álláspontja, amely szerint megszűnt a sajtószabadság, „tök értelmetlen”, mert ha így lenne, most nem beszélgethetnének erről a kérdésről a köztévében, és nem lehetnének Magyarországon ellenzéki tüntetések. Horváth szerint azért nincs sajtószabadság, mert az országgyűlés többsége kizárólag a Fidesz jelöltjeiből választotta meg annak a Médiatanácsnak a tagjait, amelynek működése nem látható át, és amelynek az alkotmánybíróság (2011. december 19-ei) döntéséig túl sok hatalma volt. Pindroch ennek azt vetette ellen, hogy csak az előző napon öt olyan véleménycikk jelent meg a Népszabadságban, amely bírálta a kormányt vagy a Fideszt, ez pedig szerinte nem történhetne meg egy olyan országban — például Észak-Koreában vagy Kínában —, ahol nincs sajtószabadság. Hozzátette, Magyarországon vannak ellenzéki televíziók, újságok és hírportálok. Azt is elmondta, hogy 2002 és 2010 között rendszeres támadások érték a sajtószabadságot; ekkor őt is rabosították a Szilvásy-ügyben, a minisztériumok pedig lemondták a Magyar Hírlap előfizetését. Horváth szerint a mai kormányzat alatt is érte újságírókat — például Mong Attilát — retorzió munkájuk miatt.
A Pindroch által elmondottak azért figyelemre méltók, mert a magyar médiatörvények körüli vitában gyakran elhangzik az az érv a kormányzattal rokonszenvezők szájából, hogy mindaddig marhaság azt mondani, Magyarországon megszűnt a sajtószabadság, amíg vannak a kormányt bíráló ellenzéki médiumok. Ezt tükrözi például Szapáry György washingtoni magyar nagykövetnek a Washington Postban közölt, „Magyarországon a médiaszabadság valóság, nem mítosz” levele is, amely szerint „bárki, akit valóban érdekel, a helyszínen meggyőződhet arról, hogy a magyar média épp oly sokszínű, mint korábban, és számos ellenzéki hang hallható". Hasonló állítást fogalmazott meg korábban a londoni magyar nagykövetség majdnem azonos („Mítoszok és tények”)
Csakhogy a kérdés ennél összetettebb. A sajtószabadság nem bináris változó, hanem graduális ismérv: az egyik országban több, a másikban kevesebb van belőle. A sajtószabadság minőségét két dologhoz lehet hasonlítani: egyfelől normatív elvárásokhoz (például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. paragrafusához), másfelől az adott ország korábbi vagy más országok párhuzamos gyakorlatához (ezt teszi például a Reporters Without Borders sajtószabadság-indexe). Bár a sajtó szabadsága a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány alatt sem volt teljes (erről korábban itt írtunk), a Reporters Without Borders és a Freedom House egyaránt leminősítette Magyarországot a kormányváltás után: mindkét szervezet azt állapította meg, hogy a sajtószabadság helyzete Magyarországon 2010-ben és 2011-ben rosszabb volt, mint a korábbi években, és rosszabb volt, mint az európai uniós tagországok nagy többségében.
A kérdést tovább árnyalja, hogy nem mindegy, hol és milyen terjedelemben jelennek meg a kormánykritikus vélemények: csak a korlátozott számú választót elérő „ellenzéki” platformokon, vagy az országos közmédiumokban is. Mindaddig, amíg a kormányzati vélemények a közszolgálati médiában túlsúlyban vannak — például a miniszterelnöknek bérelt helye van a Kossuth Rádióban —, amíg a kormánypárti lapokat közpénzekből támogatják, a többit pedig megkísérlik „kiéheztetni”, egyes képviselőiket pedig kitiltják a parlamentből, és amíg olyan homályos tartalmi előírások korlátozzák a médiát, mint a „közerkölcs” vagy a „család és a gyermeknevelés értékének” tisztelete, talán helyesebb patyomkin-sajtószabadságról beszélni: formálisan ugyan nincs cenzúra, de az állam nem biztosítja a sajtó szabadságát és nem gondoskodik a sajtópiac sokszínűségéről.
Azzal kapcsolatban, hogy az Unió csak az „ellenzéki” médiumok — a Népszabadság, a Klubrádió — véleményét hallgatta meg, érdemes az áldozattesztre utalni: ha kétségeid vannak afelől, sérülnek-e az emberi jogok, ne az agresszort vagy a jogsérelem kedvezményezettjét, hanem az áldozatot kérdezd meg.