1972-ben a Washington Post két munkatársa, Bob Woodward és Carl Bernstein feltárta, hogy a republikánus Nixon emberei a washingtoni Watergate-házban törvénytelenül hallgatták le az elnök demokrata ellenfeleit. Nixon sokáig fedezte alkalmazottait, így az ügy 1974-ig tartó cikksorozat megjelenéshez vezetett; az elnök ekkor lemondott. Daniel C. Hallin amerikai médiakutató szerint fontos momentum, hogy „Nixon két évvel azután mondott le, hogy a botrány először napvilágra került, és valószínűleg megmenthette volna a bőrét, ha idejében »leírja a veszteségeit« [azaz kirúgja kompromittálódott embereit – B. L. P.], és kerüli mindazokat a konfrontációkat, amelyek a botrány eszkalálódásához vezettek.”
2012-ben a HVG munkatársa, György Miklós feltárta, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-es keltezésű kisdoktori disszertációjának nagy része közönséges plágium. Orbán miniszterelnök azonban fedezte emberét, így az ügy hónapokig tartó cikksorozat megjelenéséhez vezetett. A plágiumügyet vizsgáló, 2012. március 27-én közzétett szakértői jelentésből egyértelműen az derült ki, hogy az államfő disszertációja két korábban készült munkából volt kiollózva. A Schmittet jelölő Fidesznek a jelentés után néhány órával kiadott közleményében azonban csak annyi áll, hogy: „a köztársasági elnök kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentése megnyugtató lezárása lehet azon feltevéseknek, amelyek szerint kérdéses az államfő dolgozatának eredetisége.”
Az ügy tehát még hetekig, hónapokig, vagy akár évekig elhúzódhat. Ha Orbán „idejében leírja a veszteségeit”, és kerüli mindazokat a konfrontációkat, amelyek az ügy eszkalálódásához vezettek, akkor...
