Know your place and shut your face_5

Cenzúraregiszter

„…a cenzúrázott sajtónak demoralizáló hatása van. A Rossz potenciális forrása, amelytől elválaszthatatlan a képmutatás, és ebből az alapvető hiányosságából ered minden további hibája. A kormány csak a saját hangját hallja, tudja is, hogy csak a saját hangját hallja, de mégis azzal áltatja magát, hogy a nép hangját hallja, és megköveteli az emberektől, hogy ők is elfogadják ezt az önámítást. Az emberek elmerülnek a politikai babonákban, részben belesüppednek a hitetlenségbe, vagy teljesen elfordulnak az állam ügyeitől, magánemberek gyülevész tömegévé válnak. Mivel a szabad írást törvénytelennek kell tekinteniük, hozzászoknak ahhoz, hogy a törvénytelent szabadnak, a szabadságot törvénytelennek tekintsék. Így pusztítja el a cenzúra az állam szellemét.” (Karl Marx, 1842)

Friss topikok

Címkék

A Cenzúraregiszter 2012. január 1-e óta figyeli a sajtószabadság helyzetével kapcsolatos fejleményeket. Bajomi-Lázár Péter szubjektív szemléje, sajtóhírek alapján.

2012.03.07. 08:21 Cenzúraregiszter

2012. március 7. (Epizódok a cenzúra történetéből)

A cenzúra egyidős az emberi civilizációval – szemben a szólásszabadság eszményével, amely csak a felvilágosodás korának hajnalán született meg. A tömegközlési eszközök kezdetben a politikai és az egyházi elitek ellenőrzése alatt álltak, amelyek a saját hatalmuk, ideológiájuk és legitimációjuk megerősítésére használták őket. Az uralkodó elitek a sajtóban a felforgatás potenciális eszközét látták. Mint Denis McQuail fogalmaz: „A hírlap kezdettől fogva a fennálló hatalom valóságos vagy lehetséges ellenfele volt, és így is tekintett önmagára. A sajtótörténetben éppoly sűrűn felbukkannak a nyomdászokkal, szerkesztőkkel és újságírókkal szembeni erőszak képei, mint a közlés szabadságáért – gyakran a szabadság, a demokrácia és a polgárjogok szélesebb körű mozgalma keretében – vívott folyamatos küzdelem. A föld alá kényszerített sajtónak az idegen megszállás vagy a diktatórikus uralom alatt játszott szerepét mindmáig ünneplik. A sajtó ilyetén önképét a fennálló hatalom is gyakran megerősítette, amikor bosszantónak és kellemetlennek (bár olykor formálhatónak, sőt kiszolgáltatottnak) minősítette a sajtót.”

Az írásművek megsemmisítése a mindenkori hatalom egyik legősibb eszköze az alternatív gondolatok marginalizálására és a másként gondolkodók elhallgattatására. Az Ótestamentum szerint az időszámításunk előtti 7. és 6. század fordulóján Jojákim, Júda királya elégettette Jeremiás túl borúlátónak ítélt próféciáját. Néhány száz évvel később, i.e. 221-ben – más források szerint 213-ban – Shih Huang-Ti kínai császár egy egész könyvtárat égettetett porig, hogy megsemmisítse az ország múltját dokumentáló összes iratot. A régi Rómában a censor könyvtekercsek elégetésével őrködött az erkölcsök felett. A tridenti zsinaton összeállított és 1564-ben kihirdetett, a római inkvizíciónak útmutatóul szolgáló Index Librorum Prohibitorum a katolikus hívektől tiltott könyveket sorolta fel. Az évszázadok során összesen mintegy tízezer címet felölelő, de folyamatosan változó összetételű „feketelistán” szerepelt egyebek mellett Rabelais Gargantua és Pantagruel, illetve Machiavelli A fejedelem című műve, valamint Boccaccio Dekameronjából a képmutató inkvizítorról szóló történet. Az utolsó, 1948-ban kiadott index 1966-ig volt érvényben. Az inkvizíció egyik ága – a spanyol – nemcsak Európában, hanem az Új­világban is tevékeny volt: Peruban az inkvizítorok égették el a maja kultúra egyedülálló forrását, a Maja Kódexet. 1933-tól a Harmadik Birodalom nagyvárosainak utcáin rendszeresen máglyát raktak a zsidónak, illetve a kommunistának tartott szerzők műveiből. 1990 és 1999 között Koszovó összes könyvtárában megsemmisítették az albán nyelvű könyveket. A 21. század elején az afganisztáni tálib kormány betiltott minden olyan könyvet, amelyet az ország területén kívül állítottak elő.

A mindenkori hatalom nemcsak az írott és a nyomtatott beszéd, hanem a kommunikáció valamennyi válfaja felett igyekezett cenzúrát gyakorolni. Különösen a művészetek gyakorlóinak kellett gyakran elszenvedniük a szólás szabadságát csorbító, zömmel vallási vagy politikai gyökerű nyomásgyakorlást. Angliában I. Erzsébet királynő parancsára Shakespeare II. Richárdjából még a szerző életében kivágták azt a jelenetet, amely a király bukásáról szól. Németországban, Mannheimben 1853-ban perbe fogták és meztelenkedésért elítélték a Milói Vénusz című szobrot. Az amerikai New York államban található Buffalo városában 1911-ben a katolikus klérus unszolására felöltöztették a fedet­len keblű szobrokat, köztük az említett Milói Vénusz reprodukcióját. New Yorkban 1933-ban Nelson Rockefeller falfestményt rendelt Diego Rivera mexikói festőtől Az emberi ész leigázza a természetet címmel az RCA új épületére; a megrendelés arra is kitért, hogy a képen szerepeljen egy „nagy vezető” is. Amikor a festő Vlagyimir Iljics Lenin portréját festette művére, a pénzember az egész freskót leromboltatta. Az Egyesült Királyságban 1977-ben a BBC feketelistára tette a Sex Pistols God Save the Queen című számát, amelyben a zenekar sajátos módon értelmezte újra a brit nemzeti himnuszt („Isten óvd a királynőt / és a fasiszta kormányt…”); a közszolgálati médium azzal érvelt, hogy a zenekar a „rossz ízlést” szolgálja.

A cenzúra történetének egyes epizódjai groteszk képet festenek arról, ahogyan a történelem megismétli magát. A minden irányban terjeszkedő régi Róma betiltotta Arisztophanész i.e. 411-ben írt drámáját, a Lysistratát, mert az ellenezte a háborút – és ugyanennek a darabnak a fennmaradt példányait még az 1950-es években is elkobozták az Egyesült Államokban, ezúttal arra hivatkozva, hogy a mű „obszcén” jeleneteket tartalmaz. Hasonlóan járt Michelangelo: a Sixtusi Kápolnában látható freskója, az 1541-ben készült Utolsó ítélet figuráira néhány évvel később, 1558-ban ruhát festettek – 1939 és 1969 között pedig a kaliforniai Forest Lawn Memorial Parkban falevéllel takarták el a Dávid-szobráról készült reprodukció ágyékát.

Nemcsak a művészek, hanem a kutatók is szembetalálkoztak a cenzúrával. Ismert, hogy Galilei kéziratos formában, mai kifejezéssel: szamizdatban terjesztette a katolikus egyház tanításával dacoló eszméit. Talán kevésbé ismert, hogy Tennessee állam 1927-ben megtiltotta Darwin evolúciós elméletének tanítását.

Sokszor sújtotta cenzúra az egyéni önkifejezés egyik legfontosabb eszközét: az öltözködést is. 1294-ben franciaországi Szép Fülöp úgy rendelkezett, hogy a polgárok nem viselhetnek mókusprém ruhát, és nem hordhatnak ékköveket. A 16. század közepén a kálvinista Genf tiltotta az „erkölcstelenül” magas frizura viseletét. Az 1960-as években az Egyesült Királyságban (és egyébként Magyarországon is) a rendőrség zaklatta azokat a férfiakat, akik hosszúra növesztették hajukat.

A cenzúra nemcsak a műveket, hanem gyakran az alkotókat is üldözte. A korai cenzúra egyik – kétségtelenül radikális – megnyilvánulásának tekinthetjük a vallásalapító Jézus Krisztus keresztre feszítését. A már említett Galilei életének utolsó éveit kénytelen volt házi őrizetben tölteni. Az államszocialista Magyarországon az 1970-es években rövid időre bebörtönözték, az 1980-as években zaklatták, publikálási tilalommal sújtották a szamizdat-kiadványok szerzőit és szerkesztőit. 1989-ben Khomeini ajatollah iráni vallási vezető Salman Rushdie, a Sátáni versek szerzőjének meggyilkolására szólította fel híveit; a „fatva” azóta is érvényben van. 2006-ban iszlám szervezetek vérdíjat tűztek ki Kurt Westergaard dán karikaturista fejére, aki Mohamed prófétáról közölt gúnyrajzot.

A mindenkori cenzorok megkérdőjelezik polgártársaik ítélőképességét, és maguknak vindikálják a jogot, hogy helyettük mérlegeljenek és döntsenek – e törekvésüket pedig legitimálniuk kell. A cenzúrát mindig valamilyen magasabb rendűnek tekintett értékre – az isteni kinyilatkoztatásra”, az államérdekre”, a jó ízlésre vagy a kiskorúak védelmére”  hivatkozva indokolják Az idő múlt, de sem az indokok, sem a módszerek nem változtak sokat.

 

Források:

Atkins, Robert (é.n.): A Brief and Idiosyncratic History of Censorhip.

Briggs, Asa & Burke, Peter (2004): A média társadalomtörténete. Gutenbergtől az internetig. Budapest: Napvilág Kiadó. 

Kunczik, Michael (2001): A demokratikus újságírás. Médiakutató, nyár, 7–21. 

McQuail, Denis (2003): A tömegkommunikáció elmélete. Budapest: Osiris Kiadó.

Newth, Mette (2001): The Long History of Censorhip.

Savage, Jon (1991): England’s Dreaming. Sex Pistols and Punk Rock. London: Faber and Faber Ltd.

Sweeney, Michael S. (2003): Censorship. In: Johnston, Donald (ed.): Encyclopedia of International Media and Communications. San Diego, USA: Academic Press.

Voorhoof, Dirk (1998): Guaranteeing the freedom and independence of the media. In: Tarschys, Daniel (ed.): Media and Democracy. Germany: Council of Europe.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cenzuraregiszter.blog.hu/api/trackback/id/tr264294675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.