2012. január 21-én Magyarországon ismét magasra csaptak az indulatok, egyrészt az utcán, másrészt a médiában - különösen a neten. Budapesten legalább százezer ember tartott szimpátiatüntetést a kormány mellett, amit a Facebookon és az online lapok kommentrovataiban sok száz vagy sok ezer ember élénk vitája követett. Az interneten két állítás is megfogalmazódott - mégpedig visszatérően. A kormánypárti kommentelők szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok "magyarellenes" intézkedéseit a nyugati sajtó tüzelte fel. A tüntetést szomorúan figyelők szerint a demonstrálókat a kormánypárti média vezette félre. Érdemes mindkét állítást közelebbről is megvizsgálni.
Az első állítás szerint a vezető nyugati politikusok a sajtó nyomására lépnek fel Magyarország ellen. Ebben bizonyára van egy cseppnyi igazság: a nyugati sajtóban az elmúlt másfél évben közölt, Magyarországot bíráló írások nyilvánvalóan ráirányították a figyelmet az Orbán-kormány intézkedéseire, és erre - miután a kritikus írások kritikus tömeget értek el - az ottani politikusoknak is reagálniuk kellett. Ahogy a médiakutatók fogalmaznak: az információk kapuőrének szerepet betöltő újságírók/szerkesztőségek sikeresen tematizálták előbb a média, majd azon keresztül a politika napirendjét.
Ám az már aligha igaz, hogy az európai döntéshozók a sajtóból tájékozódtak volna. Talán kevéssé ismert, mégis fontos tudni, hogy ők elsősorban nem a médiából nyerik információikat. Legalább három más forrást használnak. Egyrészt azért (is) tartanak fenn Magyarországon külképviseleteket, hogy azok munkatársai tájékozódjanak az itteni helyzetről, majd tájékoztassák feljebbvalóikat. Rendszeresen találkoznak például olyan hazai elemzőkkel, akik segítenek nekik pontosan megérteni a hazai fejleményeket, az információkat pedig továbbítják főnökeiknek.
Másrészt a nagy nyugati hírügynökségek - például a Reuters - ma már hírszerzéssel is foglalkoznak: tevékenységüknek csupán kisebb részét teszi ki a médiumok hírekkel való ellátása, nagyobb részében pedig kormányoknak és üzleti vállalkozásoknak nyújtanak (ellenőrzött) információkat.
Harmadrészt pedig a nyugat-európai politikai döntéshozók támaszkodnak a különböző elemző-értékelő intézmények mindenki számára hozzáférhető, többnyire tudományos igényű jelentéseire is - a Freedom House-tól a Velencei Bizottságig.
A második állítás szerint azt a százezer embert, aki végigvonult az Andrássy úton a Hősök terétől a Kossuth térig, a hazai közszolgálati média kormányzati propagandája vezette félre. Egy cseppnyi igazság ebben az állításban is van: a hazai közmédia (és a magánmédia egy része) valóban az Orbán-kormány kritikátlan támogatója, amint arról például a Republikon Intézet elemzése is tanúskodik. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Egyrészt azért, mert a médiakutatók már régen felismerték, hogy a média közvéleményre (és választói magatartásra) gyakorolt hatásának mértéke csekély, iránya pedig kiszámíthatatlan. Tóka Gábor és Marina Popescu például arról ír egy korábbi empirikus vizsgálatában, hogy a magyar közmédia kormánypárti propagandájának akár bumeránghatása is lehetett. Az emberek döntéseit elsősorban személyes tapasztalataik és a környezetükben élő véleményvezérek nézetei befolyásolják. Ez magyarázza például azt, hogy a rossz gazdaságpolitika hatására eddig kétmillió szavazó fordult el a Fidesztől, személyesen tapasztalva, hogy bevételei csökkentek, kiadásai nőttek - fittyet hányva a közmédia optimista gazdasági jelentéseire.
Másrészt azért nem ilyen egyszerű a helyzet, mert a kormányzati propaganda korszerű módszerekkel: "nemzeti konzultációkkal", közvélemény-kutatásokkal, alkalmasint fókuszcsoportos vizsgálatokkal dolgozik. A Fidesz nem vezetni, hanem követni akarja a közvéleményt: azt mondja az embereknek, amit azok hallani akarnak, vagy amire legalábbis fogékonyak. A média tehát ebben az esetben nem megfordítja, csupán megerősíti az emberek létező véleményeit, attitűdjeit: az emberek azt hiszik el, ami összhangban van személyes meggyőződésükkel.
A kommentelők tehát alighanem túlbecsülik a médiának a mostani helyzet kialakulásában játszott szerepét. De mindkét fél olyannyira meg van győződve a maga igazáról, és olyannyira képtelen megérteni a másik oldal szempontjait, hogy szinte kizárólag az ördögi média manipulatív hatásával tudja magyarázni, miért látja ugyanazokat a dolgokat a másik - máshogy.
