A médiakutatók kedvelik a valóságshow-kat, mert azoknak köszönhetően - Sas Tamás filmrendező szavaival - "a nézők visszaszerezték a televíziót maguknak". A szereplők saját magukat játsszák, azaz a valóságshow - bármilyen manipulált is - bizonyos értelemben pontosabb és teljesebb képet fest a valós világról, mint a hagyományos, az értelmiségi elit által formált és belakott, egy specifikus értékrendet képviselő televízió. A valóságshow megjelenésében a médiakutatók hajlamosak a televízió demokratizálódásának jelét látni. A trágárságot és a legkülönfélébb testi funkciókat nyíltan bemutató műsor a középkori vásári komédiák cenzúrázatlan, durva, karneváli világába vezeti vissza a nézőt. Főszereplői maguk is a nézők köréből kerülnek ki. (Ráadásul - a közvélekedéssel szemben - a valóságshow nem puszta szórakoztatás, hanem tanulságos metafora is. Az evolúció tökéletes modellje: a játékosok túlélése azon múlik, rátalálnak-e a helyes adaptációs stratégiára, és megfelelően kombinálják-e a két viselkedési alapformát: a kooperációt és a konfrontációt.)
Az ügyvédek azonban, úgy látszik, nem olyan megértőek, mint a médiakutatók. Az Origó 2012. január 23-án arról adott hírt, hogy az Ügyvédi Kamara vizsgálatot folytat "VV Eszti" ellen, mert a fiatal ügyvéd szerepet vállalt az RTL Klubon futó Való Világ 5-ben, ezzel - a Kamara szerint - szégyenfoltot ejtett az ügyvédi szakma jó hírén. A testület nemcsak VV Eszti viselkedését bélyegzi meg, de egyúttal azt is sugallja: ők - mármint az ügyvédek - magasabb rendű morális elveket képviselnek, mint a valóságshow hétköznapi szereplői.
A Kamara eljárása nemcsak a kereskedelmi tévékkel szemben máshol is oly gyakran megfogalmazódó társadalmi ellenérzéseket testesíti meg. Ennél tovább megy: szankciókat helyez kilátásába azzal szemben, aki az adott szakmai közösség morális normáit megszegi. Az ügyvédi közösség kitagadással - exkommunikációval - fenyegeti azt a tagját, aki nem igazodik belső szabályaihoz.
A cenzúra egyik tipológiája megkülönbözteti a politikai, a gazdasági és a társadalmi cenzúrát. Érvelhetünk úgy, hogy a Kamara eljárása az utóbbi - azon belül is az osztálycenzúra - megnyilvánulása. Az "aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére" módszerét követve tanítja móresre azt, aki a saját útját kívánja járni. A Kamarának persze joga van erre. Csakhogy az eljárás végtelenül arrogáns. Aki a kereskedelmi média szereplőit lenézi, a kereskedelmi média közönségéről - végső soron saját megrendelőiről - is megvető módon ítélkezik.
