2012. május 1-én a Freedom House leminősítette a magyarországi sajtószabadság helyzetét: az ország a 2011-es évre 36 pontot kapott (szemben a 2009-re kapott 23 és a 2010-re kapott 30 ponttal), így a „szabad sajtó” (1–30 pont) kategóriából átkerült a „részben szabad sajtó” (31–60 pont) kategóriába. Most az ugyancsak 36 pontot elért Bulgáriával áll egy szinten, és az Európai Unióhoz csatlakozott kelet-közép-európai országok közül csak a 41 pontos Romániában rosszabb a sajtó helyzete.
Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár „megalapozatlannak”, „elfogultnak” és „politikai motivációktól nem mentesnek” nevezte a szervezet értékelését. Az orulunkvincentblog.hu szórakoztató és szomorú elemzést kínál arról, hogy a Fidesz miként viszonyul a Freedom House adataihoz. Röviden: ha a szervezet olyasmit mond, ami a Fidesznek tetszik, akkor szakmai értékelést bocsát ki; ha olyasmit, ami a Fidesznek nem tetszik, akkor politikai véleményt.
A Freedom House adatainak megbízhatóságát egyébként mások is vitatják, és a szervezet bizonyára követ el hibákat is. Elgondolkodtató például, hogy Oroszországnak éveken át 60 pontot („részben szabad sajtó”) és sosem 61 pontot („nem szabad sajtó”) adott. És módszertanilag aggályos, hogy egyetlen pontnyi eltérés megváltoztathatja az eredményt.
Ugyanakkor a Freedom House mellett szól, hogy eredményei nagy mértékben – többnyire 90 százalék felett – korrelálnak a Reporters Without Borders és az IREX sajtószabadság-adataival, holott a három szervezet más-más mérési módszert használ: a Freedom House 23 kérdés, a Reporters 43 kritérium, az IREX 40 indikátor alapján értékeli a sajtószabadság helyzetét.
A magyar médiában gyakran jelenik meg az a vélemény, hogy hazánkban igenis sajtószabadság van, különben a cenzúra veszélyét felvető vélemények sem jelenhetnének meg – lásd például a Gépnarancs friss cikkéhez fűzött komenteket. Ez az érv azért álságos, mert a sajtószabadság nemcsak a szabad szólás, de a szabad tájékozódás jogát is magában foglalja (lásd például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. bekezdését). Ma az, akinek nincs internet- és kábeltelevízió-hozzáférése, számos fejleményről egyszerűen nem értesül, mert a földfelszíni sugárzású televíziók politikailag elfogultak (mint a közszolgálati televíziók), vagy jellemzően apolitikusak (mint a kereskedelmi csatornák).
Sokszor még az sem tájékozódhat mindenről, akinek van internet-hozzáférése; a parlament üléseiről például csak az országgyűlés által alkalmazott televízió-társaság erősen megvágott anyagai tudósíthatnak. A monopolhelyzet automatikusan magában foglalja a visszaélés lehetőségét, mert nincs, aki ellenőrizze a közölt (vizuális) információkat; a monopolhelyzet és a sajtószabadság fogalmilag zárja ki egymást.
