Már megint velünk foglalkozik a világsajtó, ezúttal a schmittgate kapcsán. 2012. március 31-án a BBC például arról számolt be, hogy a magyar köztársasági elnök nem mond le; megemlíti azt is, hogy a kisdoktoriját vizsgáló bizottság szerint „a 215 oldalas dokumentumból több, mint 200 oldal »részleges hasonlóságot« mutat más munkákkal, illetve azok közvetlen fordítása”. A CNN szerint Schmitt „sportszerűtlenül” viselkedett.

Előző este a Magyar Televízió interjút közölt az elnökkel, amelyben az – Obersovszky Péternek a riporteri munkát szokatlan megközelítésben bemutató asszisztenciája mellett – arról beszélt, hogy jóhiszeműen járt el. Schmitt az egyetem munkatársait hibáztatta, mert azok nem hívták fel a figyelmét arra, hogy dolgozatában formai hibákat vétett. Budapesten több helyen tüntettek, Schmitt lemondását követelve.

Schmitt magyarázata nem túl meggyőző. Ha nem volt tisztában a formai kritériumokkal (vagyis nem tudta, hogy más munkáját nem adhatja be a saját neve alatt), akkor nem felelt meg a kisdoktori cím birtokosával szemben támasztható követelményeknek.

A schmittgate egyik tanulsága az, hogy a magyar sajtó egy része ma is betölti egyik legfontosabb demokratikus funkcióját, a politikai hatalom birtokosainak ellenőrzését. A viszonylag kevesek által olvasott HVG Online által feltárt plágiumügy (lásd a március 27-ei bejegyzést) valamennyi hírmédiumba és így – ilyen vagy olyan formában – szinte valamennyi választóhoz eljutott.

Azzal, hogy nem mondott le, Schmitt gondoskodott arról, hogy az ügy továbbra is napirenden maradjon. A schmittgate az elnök egykori pártjának belső megosztódásához és meggyengüléséhez vezethet, valahogy úgy, ahogyan Gyurcsány Ferenc rosszul kezelt őszödi beszéde is hozzájárult az MSZP szakadásához és választási vereségéhez. Az ügy ugyanis megosztja a Fidesz támogatóit; legalábbis erre utalnak a főként jobboldali fiatalok által követett Mandíner vonatkozó cikkeihez fűzött kommentek, amelyek között Schmitt-párti és Schmitt-ellenes bejegyzések is olvashatók.