Mi kell ahhoz, hogy egy fiatal demokráciában sajtószabadság legyen? Mi magyarázza, hogy egyes posztkommunista országokban a rendszerváltás után viszonylag gyorsan megjelent és megszilárdult a sajtószabadság (Csehország, Észtország, Lengyelország, Litvánia, Szlovénia), másokban nem (Bulgária, Románia), megint másokban pedig hektikusan változott (Magyarország, Lettország, Lengyelország, Szlovákia)? Másképpen: milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a sajtószabadság megjelenjen és megszilárduljon? És legfőképpen: miért nem stabilizálódik a sajtószabadság helyzete Magyarországon bő két évtizeddel a rendszerváltás után?
A demokratikuskonsziolidáció-elméletek analógiájára az alábbiakban úgy érvelek, hogy legalább hét feltételnek kell teljesülnie - de Magyarországon ezek közül ma több nem teljesül.
1. Intézményes feltételek. Az országgyűlésnek olyan médiatörvényt, médiahatóságot és finanszírozási bázist kell alkotnia, amely megvédi a médiát a politikai és a kereskedelmi nyomástól, azaz pufferként működik. A Freedom House adatai szerint a médiatörvények első generációjának elfogadása után több pontot javult a médiaszabadság helyzete például Bulgáriában, Magyarországon és Szlovéniában. Ám a második generációs, 2010-es médiatörvények után romlott a magyarországi sajtószabadság helyzete. A többpárti ORTT-vel szemben az egypárti Médiatanács nem puffer, hanem - egy, az idősebbek előtt jól ismert metaforával élve - transzmissziós szíj: nem hárítja a kormányzati nyomást, hanem továbbítja azt. Hiányoznak belőle a belső fékek és ellensúlyok, jelesül az ellenzéki pártok (és esetleg a szakmai, civil és szakszervezetek) képviselői. A médiatörvény sem védi a médiumokat a politikai nyomásgyakorlással szemben, hanem - ellenkezőleg - Damoklész kardjaként lebeg fölöttük (ahogy a Libération publicistája fogalmazott). Továbbra sincs sajtóalap, amely a gazdasági nehézségekkel küzdő lapokat támogatná, az állami hirdetéseket politikai szimpátiák alapján osztogatják.
Az intézményes feltétel tehát ma nem teljesül Magyarországon.
2. Viselkedési feltételek. A politikai eliteknek önkorlátozást kell gyakorolniuk. Nem szabad pártkatonákat - például Szalai Annamáriát, a Fidesz volt tagját - kinevezniük a Médiahatóság élére. Mert ennek az ellenkezőjére is van példa: a bolgár Elektronikusmédia-tanács elnöke a független értelmiségiként tisztelt veterán újságíró, ma újságírás-professzor Georgi Lozanov. (Annak, hogy Bulgária ma rosszul teljesít a sajtószabadság-teszteken, elsősorban a gazdasági nyomásgyakorlás az oka, miközben az ottani köztévé a közvélekedés szerint az egyik legfüggetlenebb médium az országban.)
A viselkedési feltétel sem teljesül Magyarországon.
3. Attitudináis feltételek. A választóknak elkötelezetteknek kell lenniük a médiaszabadság iránt. A Cseh Televízió 2001. január 1-ei válsága során például százezer ember vonult az utcára - és maradt ott mindaddig, amíg az alsóház új televíziótörvényt nem fogadott el, és ki nem rúgta a Cseh Televízió kompromittálódott elnökét.
A Milla-tüntetések arra utalnak, hogy az attitudinális feltétel ma teljesül Magyarországon - ám ez önmagában kevés.
4. Szakmai feltételek. Az újságíró-társadalomnak elkötelezettnek kell lennie a médiaszabadság iránt, és közösen kell fellépnie a sajtószabadságot csorbító intézkedésekkel szemben. Szlovákiában például 2008-ban a Fico-kormány válaszadási törvényének elfogadása után a nagyobb napilapok - a SME, a Pravda, a Hospodarske Noviny, a Novy Cas, a Plus 1 Den és az Új Szó - tiltakozásul üres címlappal jelentek meg. A következő kormány - már 2011-ben - visszavonta a vitatott jogszabályt.
Magyarországon ez a feltétel sem látszik teljesülni; a hírmédiumok nem vállaltak például szolidarítást az Index parlamentből kitiltott újságíróival. A belsőleg is megosztott, saját múltjának terhét viselő MÚOSZ elég bágyadtan reagált az új médiatörvény elfogadására.
5. Befektetői feltételek. A médiába való invesztálást az üzletembereknek nem a saját politikai érdekeiket szolgáló, hanem gazdasági befektetésnek kell tekinteniük. Az üzleti érdekeket szolgáló médiumok jellemzően kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekednek, hogy célközönségük egyetlen részét se veszítsék el. Ezt példázza a két szlovéniai napilap, a Delo és a Dnevnik, amely egyetlen párttal sem vállal közösséget (noha ezek rendszerváltás utáni történetében is akadnak vitatott korszakok).
Magyarországon ez a feltétel csak részben teljesül; a médiumok jó része veszteséget termel, és tulajdonosaik döntően politikai okokból tartják fenn.
6. Gazdasági feltételek. Minél erősebb a gazdaság, annál robosztusabb a reklámpiac. Gazdasági függetlenség nélkül nincs politikailag függetlenség. Bevételek hiányában a médiumok arra szorulnak, hogy - az állami vállalatok hirdetéseiben bízva - összeálljanak a politikai pártokkal. A közép- és kelet-európai országokban az összefüggés egyértelmű: minél magasabb az egy főre eső GDP, annál nagyobb a sajtó (Freedom House által mért) szabadsága; minél több a befektetés, annál szabadabb a sajtó.
A gazdasági válságtól különösen sújtott Magyarországon ma ez a feltétel sem teljesül. A reklámkiadások 2009 óta nagymértékben csökkentek a legtöbb platformon (kivéve az internetet).
7. Külső feltételek. Az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülő közép- és kelet-európai országokban 2004-ig (Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia), illetve 2007-ig (Bulgária és Románia) többé-kevésbé folyamatosan javult a médiaszabadság helyzete, mert a tagjelölteknek meg kellett felelniük a csatlakozási kritériumoknak. A csatlakozás után azonban - külső kényszer híján - a tíz országból nyolcban romlani kezdett a médiaszabadság helyzete (a Freedom House adatsora szerint); kivételt csak Csehország és Románia jelentett.
Magyarországon ma a külső feltételek csak részben teljesülnek. Neelie Kroes, az EU médiaügyi biztosa nyomására 2011. februárjában a kormánytöbbség több ponton módosította a vitatott 2010-es médiatörvényeket - ám a legvitatottabb rész, az egypárti Médiatanács változatlan maradt. Igaz, az erről folytatott vita még nem ért véget.
E feltételek persze összefüggenek egymással. Egy jól megtervezett intézményrendszer például megakadályozhatja, hogy a politikai osztály tagjai saját barátaikat nevezzék ki kulcspozíciókba vagy csökkentheti a média gazdasági függőségét - de önmagában ez sem csodaszer.
A hét, itt felsorolt feltételből kettő, kettő és fél teljesül Magyarországon. Ez nem elég. Hazánknál a tíz posztkommunista EU-tagállam közül csak kettőben - Bulgáriában és Romániában - rosszabb a helyzet a Freedom House adatai szerint. A Reporters Without Borders Bulgária és Románia mellett Lettországot is Magyarország mögé sorolja.
A következő bejegyzésben arról lesz szó, mit lehetne tenni a helyzet javítása érdekében - elsősorban az intézményi feltételek terén.
