"Ez volt a Híradó, mindjárt jönnek a Marslakók!" (MTV Esti Híradó, 2012. május 17.)
2012. május 17-én estefelé az érdeklődő két cikket is olvashatott az Index címlapján. Az egyik arról számolt be, hogy Martonyi János külügyminiszter elmondta: „Magyarország parlamentáris demokrácia az összes fékkel és ellensúllyal.” A másik szerint Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági nehézségekre hivatkozva felvetette a pártoknak 2013-ban és 2014-ben járó állami támogatást felfüggesztését. Az Index egyik hírhez sem fűzött érdemi hírmagyarázatot, a két vezető kormányzati politikus által mondottakat nem helyezte tágabb értelmezési keretbe.
Az első megközelítésből egy jól működő, liberális – a kisebbségek jogait a „többség zsarnokságától” is megvédő, ha úgy tetszik, maximalista – demokrácia képe bontakozik ki. A másodikból egy olyan országé, amely még a demokrácia minimalista értelmezéséből levezetett kritériumnak – a pártok méltányos versenyén alapuló szabad választásoknak – sem felel meg. Ezt a két álláspontot kommunikálta mindössze néhány óra elteltével a kormányzat két szenior képviselője. A két, egymás mellett elhelyezett cikkből kirajzolódó kép azonban nemigen áll össze.
A demokratikus médiaelméletek szakírói azzal érvelnek, hogy a szabad sajtó elengedhetetlen ahhoz, hogy a választók „tájékozott döntéseket” hozzanak, és aktívan részt vegyenek a politikában. Az állampolgárok politikai aktivitása, részvétele azért fontos, mert ha ez nincs, akkor az államot nem a barátjuknak, hanem az ellenségüknek fogják tekinteni; minél többen mennek el szavazni, annál többen ismerik el magukra érvényesnek a parlamenti többség által hozott szabályokat, mert úgy érzik, azok meghozatalában maguk is részt vettek.
Az állampolgárok jó része azonban – fittyet hányva arra, hogy a demokratikus médiaelméletek szakírói szerint mi volna a dolga – nem tájékozódik a sajtóból és az internetről, és beéri a kereskedelmi rádiók és televíziók bulvárhírműsoraival. És erre jó oka van. A „minőségi” médiumok politikai botrányokról, elkeseredett hangvételű vitákról, és mindenekelőtt problémákról, problémákról, problémákról számolnak be, gyakran anélkül, hogy segítséget nyújtanának azok értelmezésében. Ember legyen a talpán, akire egy alapos sajtószemle után nem tör rá a depresszió.
Az állampolgárok jó része azt is tudja – újfent ignorálva a demokratikus médiaelméletek szószólóit, köztük szerény személyemet –, hogy a valóságban esélye sincs a politikai döntések befolyásolására. Tudja, hogy a szavazata – mert csak egy a nyolcmillióból – mit sem számít, más eszközei pedig nincsenek arra, hogy a hangját hallassa és a döntéshozókat befolyásolja.
Az állampolgárok jó részének stratégiája egyszerű és logikus: nem fárasztja magát olyasmivel, amitől elmegy az életkedve (ezért nem olvas „minőségi” sajtót), és nem vesztegeti az időt olyasmire, aminek nem látja értelmét (ezért nem megy el szavazni). Ő is egyszer él, és rövid idejét szeretné hasznos és értelmes dolgokra fordítani.
Vajon abban az esetben is így érezne és gondolkodna az állampolgárok többsége, ha a sajtóhírek úgy is könnyen értelmezhetőek volnának számukra, ha ifjúságuk éveit a politológiai szakirodalom tanulmányozása helyett értelmesebb dolgokra fordították? Van-e valóságos összefüggés egyfelől a sajtó teljesítménye, másfelől az állampolgárok tájékozottsága és politikai aktivitása között – vagy a demokratikus médiaelméletek csak spekulációkon alapulnak? És ha van valós összefüggés, milyen irányú: a sajtó az állampolgári igényeket kielégítve igyekszik közérthető tájékoztatást nyújtani, vagy a közérthető tájékoztatás (például a magas színvonalú közszolgálati média) ösztönzi politikai aktivitásra az embereket? Van-e összefüggés a média minősége és a demokrácia minősége között?
Talán csak arról van szó, hogy a szükségleteknek is megvan a maguk hierarchiája. A „minőségi” sajtóból való tájékozódást és a politikai aktivitást csak az engedheti meg magának, akinek jut rá ideje, mert van munkája, háza és pénze. Az emberek jó része a mai Magyarországon nem ilyen szerencsés. Talán akkor, ha a sajtónak volna közönsége, volna pénze is, amiből valóban „minőségi” hírszolgáltatást nyújtana. És akkor az is könnyebben tudná értelmezné az itt példaként az Index sérelmére önkényesen kiragadott és röviden elemzett híreket, aki még csak belépni készül a politikailag aktív állampolgárok táborába.
